|
Értékmentés kármentő módra |
|
|
|
|
2010. június 30. szerda 09:43 |
|
A Bogátalji Mozgalom Egyesület idén első
alkalommal szervezte meg népi táborát Csíkrákos községben 2010.06.25-
2010.06.30 között. A rendezvényen jelen voltak a siklósiak is, akik egyben a
Kármentő Ének- és Néptáncműhely tagjai is. A
rendezvény ideje alatt sajnos nagyrészt rossz idő volt, így a foglalkozások
több helyszínen zajlottak: a csíkrákosi kultúrotthonban, a göröcsfalvi
kultúrotthonban és szabadtéren.
A tábor programja alatt sor került ének és néptánc
tanulásra, néptáncelőadásra agyagozásra, hegedű oktatásra, gyöngyfűzésre, kézműves foglalkozásokra, népi
motívumok festésére, kirándulásra a Szent Anna-tóhoz, minden este pedig közös
táncházra.
Úgy gondoljuk programunk hozzájárult a tavalyi
évben kialakított kapcsolat további megerősítéséhez, elmélyítéséhez, szoros
barátságok alakultak ki a csíkrákosi és siklósi fiatalok között. A csíkrákosiak
is meghívást kaptak a siklósiaktól, melynek még az idén ősszel eleget fognak
tenni. A rendezvényt a csíkrákosi polgármesteri hivatal is támogatta és
megpróbál az önkormányzatok szintjén is kapcsolatot kialakítani a két település
között.
|