|
Bronz helyett kő, június helyett szeptember
Kőből készült szoborral pótolnák a tavaly ellopott Cserei Mihály-mellszobrot a csíkrákosiak. Az alkotást valamikor az ősz folyamán lepleznék le.
Túl nagy utánajárást igényelne a
közadakozás, ezért a rákosi elöljárók úgy döntöttek, bronzszobor
helyett inkább kőből faragtatják ki Cserei Mihály mellszobrát, amit
legkésőbb október 23-ig fel is avatnának.
„Az eredeti elképzelés az volt, hogy a
helyi tanács, a két közbirtokosság – a rákosi és a göröcsfalvi –, a
testvértelepülések, valamint a faluból elszármazottak összefogásával
készíttetnénk egy új Cserei-szobrot. Aztán úgy döntöttünk, hogy
egyszerűbb és olcsóbb megoldást választunk. Most keressük azt a
művészt, aki vállalná a felkérést" – mondja Császár Attila
polgármester, akit az esőzések miatt elmaradt Szent László rockopera
ősbemutatójának új időpontjáról is kérdeztük.
A civil kezdeményezésként, Papp Kincses
Emese által szervezett ősbemutatót június 25-én tartották volna, ám a
heves esőzések miatt el kellett halasztani az eseményt. A polgármester
úgy tudja, az ősbemutató helyszíne nem változik, és legkésőbb
szeptember 8-án, Rákos búcsúnapján közönség elé viszik a rockoperát.
Papp Kincses Emese író, a rockopera
rendezője is úgy tervezi, hogy a lehető legközelebbi időpontban színre
viszi a darabot. Ő viszont augusztus 20-án a csíksomlyói Nyeregben
mutatná be Szent László legendáját, majd szeptemberben Csíkrákoson.
„Tér kell az emelkedett hangulatú rockopera
sikeres bemutatójához, mivel a lovasok és egyéb látványelemek csak így
tudnak érvényesülni. Ezért gondoltam arra, hogy a somlyói Nyereg lenne
a legmegfelelőbb helyszín. A darabban szereplő rákosi fiatalok előtt le
a kalappal, a helyi Csalogány együttes huszonkét néptáncosa és Fodor
Csaba táncos remek munkát végzett. Büszke vagyok rájuk" – fogalmazott a
rendezőnő. Papp Kincses számításai szerint a Szent László rockopera
egyetlen bemutatója – legyen az Csíksomlyón vagy Rákoson –
megközelítőleg húszezer lejbe kerül, ennyiből lehet nagy teljesítményű
áramfejlesztőket, hangosítást és fénytechnikát bérelni.
Kozán István, Hargita Népe, 2010. július 6.
|