
Jó ütemben haladnak a Bogát - Önkormányzati Fejlesztési Társulás
(ADI-Bogát) által infrastrukturális fejlesztésre nyert, hatmillió eurós
pályázati támogatás munkálatainak előkészületei. Amennyiben minden a
tervek szerint halad, idén lezárják az összes közbeszerzési eljárást,
így jövőre neki is láthatnak a beruházások konkrét megvalósításának. A
Hargita megyei tanács segítsége révén pedig úgy látszik, az előleg
lehívásának akadályai is elhárulnak.
„Előrelépés, hogy októberben megtörtént a licit
a munkálatfelügyeletre, ezzel kapcsolatban meg is van kötve a
szerződés" - tájékoztatta portálunknak Szentes Antal. Az egyesület
projektvezetője elmondta, remélhetőleg év végégi a kivitelezésre is
lezárulnak a közbeszerzési eljárások, így talán már januárban el lehet
kezdeni például a csaracsói iskola belső átalakítását.
Azt is
megtudtuk, mintegy 3 millió euró előleget szeretnének lehívni a
munkálatok elindításáig, erre viszont 110 százalékos garanciát kell
vállaljanak. Ezt az állami garancia alapból tudják majd biztosítani.
Amennyiben az állami keret kimerül, akkor egy bankkal kell szerződést
kötniük. „Függetlenül, hogy melyik megoldást válasszuk, a
garanciavállalás költségei 400 ezer lejre rúgnak" - magyarázta Szentes.
Hozzátette, ennek egy részét hitelekből, illetve a közbirtokosságok
esetleges hozzájárulásaiból tudják fedezni, ezzel kapcsolatban már
zajlanak a tárgyalások.
Segített a megyei tanács
Múlt
hónapi soros ülésén Hargita Megye Tanácsa módosította költségvetését,
miszerint a nehéz gazdasági évre való tekintettel lemond azokról a
beruházásokról, amelyeket ugyan költségvetésbe foglaltak az év elején,
de megvalósításuk nélkülözhető. Az így megtakarított összegeket
átcsoportosítják a megyei utakon végzendő munkálatokra és néhány fontos
év végi beruházásra - tájékoztatott az intézmény sajtóosztálya. Az
illetékesek kihangsúlyozzák, az ADI-Bogát Térségfejlesztési Egyesület
számára is jelentőséggel bírt a megyei tanács pénteki határozata,
hiszen az egyesület által megnyert hatmillió eurós pályázatra alapozott
fejlesztések e segítség nélkül ellehetetlenültek volna. A munkálatok
elkezdéséhez szükséges hárommillió eurós előleg lehívására a kormány
vállalt garanciát, de az egyesületnek nem volt elégséges anyagi kerete
az önrészre, sem a szükséges bankhitel felvételére. A megyei tanács 200
ezer lej kiutalásával felkarolta az ügyet, így hozzájárult ahhoz, hogy
hamarosan elindulhasson a beruházás - olvasható a sajtóközleményben.
A
projekt során egyébként Madéfalván és Rákoson víz- és csatornahálózatot
kell építeni, Szentmihályon napközi otthont létesítenek, illetve 5
kilométer községi utat javítanak fel. Csicsó községben a csaracsói
iskola teljes felújítása és információ-, valamint ifjúsági központtá
történő átalakítása is része a beruházásnak. Ezenkívül a DC12-es
községi utat is leaszfaltozzák Madéfalvától Csaracsón át Csibáig.
|