logo
Főoldal -> A település -> XXVII. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó -> Sok munka vár kivitelezésre idén is

Sok munka vár kivitelezésre idén is


Tavasszal két nagy, utakra vonatkozó beruházás kivitelezése kezdődik, rendezik a göröcsfalvi kultúrotthon és kántori lak környékét, és remélhetőleg megkezdődik a gázvezetékek lefektetése is– csupán néhány azon tervek közül amelyről Császár Attila polgármesterrel készült interjúban számolt szomolt be lapunknak.
– Már többször fogalmaztam úgy, hogy lassan kezd beérni a gyümölcse a több éves munkának. A nagy beruházásaink éppen közbeszerzés alatt vannak, és remélhetőleg amint az időjárás is engedi, megkezdődhet a kivitelezés. Az egyik nagy projekt a községi utak, a másik a mezei utak rehabilitálására, aszfaltozására vonatkozik. Mindkettő 1-1 millió euró értékű és reális esély van arra, hogy ezt idén meg tudjuk valósítani.

 – A göröcsfafalvi kulturotthonnál végezett munkálatom is elkészültek. Milyen munkákm zajlottak ott?

– Novemberben, az idősek napját követően, be kellett zárnunk a göröcsfalvi kultúrházat, mert   egy fűtésrendszerben keletkezett hiba miatt süllyedt a padló, de hangsúlyozom, hogy nem gombáról volt szó. Az épület felújítása már rég kiment a jótállásból, ettől függetlenül a javítási munkálatok egy részét ugyanaz a cég felvállalta. Mivel padlót kellett cserélni, a tapasztalatokból okulva, most PVC padlót tettünk le. Ugyanakkor alapjavítás zajlik, megújul a színpad, és zárakat cserélünk, ahol szükséges. Az épület ismét használható. A munkálatok ÁFÁ-val együtt 51.000 lejbe kerültek.

– Az iskola udvarának rendezése, és a közvilágítás korszerűsítései is az idei tervek között szerepel.

– Az idén zárul le az iskola körüli tér rendezése is és ezzel párhuzamosan szeretnénk az iskola udvarán található focipályát felújítani. Fásszín is épül a rákosi közbirtokosság finanszírozásával. Sikerrel pályáztunk a közvilágítás korszerűsítésére 430 ezer lej értékben. Már készülnek a tervek, s a bukaresti a szerződéskötést követően kezdődhet a közbeszerzés. Remélem, hogy június-július folyamán sor kerülhet a kivitelezésre. A gázhálózat tervei is készülnek, mi pedig párhuzamosan keressük a finaszírozási, mert az utas pályázatok miatt, különösen fontos, hogy minél előbb lefektessük a gázvezetéket, hiszen utólag már nem tudunk hozzámatatni. E téren is sokat segíthet a közbirtokosság és ezúttal is hangsúlyoznám, hogy nagyon-nagyon jól eső érzés volt, hogy felismerték a lehetőséget, támogatták eddig a munkánkat és kifizették az előtanulmányokat. Köszönet érte!

– Lehet már tudni, hogyan alakul az idén a község költségvetése?

– Romániában vagyunk, az év harmadik hónapjában, s még mindig nincs végleges költségvetése az országnak. Nem kedvezőek a hírek, annak ellenére, hogy a központi média híreiből úgy tűnik, hogy rekord költségvetése lesz mindegyik polgármesteri hivatalnak. Tudni kell, hogy olyan feladatokkal terheltek meg, többek közt a beteggondozók bérével, amelyek szinte lehetetlenné teszik a túlélést. A hivatal működtetése, fenntartása, illetve a bérek felemésztik a költségvetésünk 80%-át.

 

– Ilyen körülmények között marad pénz önerős beruházásokra?

– Vannak terveink. Többek között egységes kerítést építenénk a göröcsfalvi kultúrotthon, a kántori lak és a plébánia előtt. A kántori lakhoz székely kaput szeretnénk állítani, s ezzel befejeződne ott is a térrendezés. Ebben partnerek a közbirtokosságok, és az előzetes egyeztetések alapján egyharmad-egyharmad részben támogatnának, tehát a költségek egyharmadát a hivatal, kétharmadát a két közbirtokosság állja. Az szeretnénk, hogy Kisasszony napjára, tehát szeptember nyolcadikára a kerítés is, és a székelykapu is a kántor udvarán álljon. Ugyanakkor két, egyházzal kapcsolatos nyertes pályázatunk van. Az egyik a megyei tanács 65 ezer lejes finanszírozásával (amelynek kiegészítésére szükség esetén ígéretet kaptunk a közbirtokosságoktól) a templomi belső kerítésnek a felújítására, sáncrendszer kialakítására, járadépítésre vonatkozik. Ugyanakkor sikeresen pályáztunk a  Teleki Alapítványnál a templomtorony kutatásra és felújításra 3 millió forint értékben, s további 3 millió forintra egy, a déli oldalon található félig feltáratlan falkép restaurálására. Sajnos, ez az összeg közel sem elég a templomtoronnyal kapcsolatos problémák teljes rendezésére. Az eredeti elképzelésünk az volt, és ehhez még mindig tartjuk magunkat, hogy a munkálatot csakis akkor kezdjük el, amikor a teljes összeg a rendelkezésünkre áll a torony és a templomhajóteljes külső felújítására, és ehhez mintegy 50 millió forintra volna szükség. Mindkét pályázathoz beszereztük a szükséges építkezési engedélyeket, ami egy ilyen "A" kategóriás műemléképület esetében mintegy másfél évet és sok utánajárást vett igénybe.

Daczó Dénes

 

Vissza
Eseménynaptár
Hírek

Csíkrákos választási körzet választási irodájának programja

2024. április 16. Tovább ►

Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó

2024. április 04. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow