logo
Főoldal -> Hírek -> Néptáncoktatás Csíkrákoson

Néptáncoktatás Csíkrákoson

Zsúfolt időszakot zárt csíkrákosi- göröcsfalvi csalogány néptáncegyüttes. Az elmúlt időszakban számos fellépésen vehettünk részt, mint például a magyarországi Jászladányon, Csernátonban, a  de néptánccsoportunk jelentősen hozzájárult az idősek napi rendezvény, a falunapok, az iskola tanévzáró ünnepségének, a március 15-i megemlékezés és más hely programok színvonalának növekedéséhez, színesebbé tevéséhez. Idén is részt vettünk a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által szervezett Csűrdöngölő – gyermek és ifjúsági néptánctalálkozón.

Most már második éve hogy, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Csoóri Sándor Programnak köszönhetően a néptánccsoportunk jelentős anyagi támogatásban részesült, melynek köszönhetően sikerült fedezni a néptáncoktató tiszteletdíját, vásároltunk nyolc rend népviseletet és egy külső adattárolót. Köszönet érte!

A nyári vakáció ideje alatt sem állunk meg, készülünk az Ezer székely napjára valamint csoportunk ismét meghívást kapott augusztus 28-30 között a felvidéki Szilasra és szetember 13-15 között Jászladányra. Természetesen a községünkben a szeptemberben zajló a Kisboldogasszony falunapokon a fellépéseken kívül szervezésében is szerepet vállal ahhol idéntől a táncház szervezés is a feladatkörébe kerül.

Vissza
Eseménynaptár
Hírek

Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó

2024. április 04. Tovább ►

Álláshirdetés


Álláshirdetés
Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala versenyvizsgát hirdet egy felügyelő állásra, kezdő fokozat, a Számviteli Részleg, Költségvetés-Pénzügy, Adók- Illetékek osztályra.
A írásbeli vizsga időpontja, helye: 2024. április 25. 10:00, Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala
Dokumentumok benyújtási ideje: 2024. március 25. - 2024. április 15.

További részletek
2024. március 25. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow