A változó világban is fenntartani a gazdálkodást

Az idő mostanáig őket igazolta. Antal Vilmos, a Szilos Egyesület elnöke nem titkolja: félig-meddig kényszerből jött létre az egyesület, amikor a tejfelvásárlók egyenként már nem akartak szóba állni a gazdákkal, és tejbegyűjtő csarnok nélkül maradt a falu. Ekkor szükség volt egy jogi személyiséggel rendelkező entitásra, amely legalább egy tejcsarnokot működtet.
Kezdetben nagyon kevesen álltak a kezdeményezés mellé – emlékszik vissza. A gazdaegyesület közgazdász végzettségű elnöke mindjárt a beszélgetésünk elején több számadattal is alátámasztotta a civilszervezet szerepét. Elmondta, hogy a közös értékesítés megszervezését követő időszakban havonta legtöbb ötezer liter tejet értékesítettek az egyesületi tejcsarnokon keresztül, majd fokozatosan nőtt a mennyiség, és idén júniusban már 16 ezer liter tejet adtak el az egyesületen keresztül. – Ebből is látszik, az emberek úgy érzik, több erő van a közösben, mint bármilyen külön érdekeltségben. Ha van, aminek a mentén felsorakozzunk és közös a cél, akkor több az erő – fogalmazott Antal Vilmos. Fejőházat épített a közbirtokosság A szarvasmarhatartó gazdák segítésére a közbirtokosság fejőházat épített, amit a gazdaegyesület rendelkezésére bocsátott. A csordába járó közel száz tehénből 42-45 hazajáró, a többit a fejőházban fejik meg, majd az állatok a közelben kialakított, villanypásztorral körülzárt kosarakban éjszakáznak. A fejőház egyben a hazajáró csorda megmaradására is megoldást biztosított. – A mezőgazdaságra sem érvényesek már a régi szabályok. A hazajáró csorda el fog tűnni, bár ennek hagyománya van. Hagyománya van annak, hogy a családok magukat ellátják, de változik a helyzet. Ma már az az alapvető kérdés, hogy érdemes vagy sem állattenyésztéssel foglalkozni. Amennyiben úgy látják az emberek, hogy nem éri meg, inkább a külföldi kenyérkeresetet választják. A csíkrákosi–göröcsfalvi gazdák sem kivételek ezalól. Községszinten egyre kevesebb az állattartó gazda. A községben öt olyan gazda van, aki öt szarvasmarhánál többet tart, a többinél kisebb az állatlétszám. Az egy-két tehenes gazdának nem éri meg, hogy ezzel foglalkozzon. A fix időköltség ugyanannyi, mint a tíz tehénnel. Az egész csordában száz körül van a tehenek száma, ebből a tehenek kevesebb, mint fele hazajáró. Mivel nincs más csarnok a községben, ezért csak oda hozzák a tejet, máshol nem tudják értékesíteni. Az elmúlt hónapban mi 38-40 tehenet fejtünk és 12 ezer liter tejet adtunk le, a hazajáró csordába járó tehenektől 4 ezer liter tejet értékesítettek az egyesületi csarnokon keresztül. A
tapasztalat azt mutatja, hogy legalább 30-35 százalékkal több tejet lehet fejni annál a tehénnél, amelyik nem kell a több kilométeres utat megtegye, és a legelő szélén pihenhet. Van fejlődési lehetőség ebben az ágazatban – Nincs egy versenyképes állattenyésztésünk – jelentette ki Antal Vilmos –, pedig ez egy olyan ágazat, ahol lehet fejlődni, ha van hozzá pénz. Külföldön a legkisebb tehenészetek 50-60-70 fős állománnyal dolgoznak, amit 2-3 ember felügyel. Mi ettől nagyon messze állunk, pedig a lehetőségek megvannak erre. Olyan termékeket lehet ebből a tejből készíteni, amelyeknek az ízvilágát nem közelítik meg máshol, még ha a technológiájuk sokkal jobb is. Az egyértelműen elmondható, hogy sokkal több erő van ebben az ágazatban. Terveink is vannak még. A jelenlegi fejőháztól egy kilométernyire lehetne építeni egy száz férőhelyes nyári szállást, aztán itt a falu közelében egy téli szállásban is gondolkodhatnánk.
A kollégáknak még arra vonatkozóan is van elképzelése, hogy egy kézműves termékekre szakosodott
feldolgozót hozzunk létre, amelyben napi 300–500 liter tejet lehetne feldolgozni. Ez semmiképpen nem kívánna az ipari feldolgozással vetekedni. Ugyanakkor egy vágópontot is lehetne működtetni, ahol szintén kész terméketlehetne előállítani.