logo
Főoldal -> Hírek -> Jó irányban változtak a törvények

Jó irányban változtak a törvények


Beszélgetés Máthé Melindával, Csíkrákos község jegyzőjével
A folyamatosan változó törvények nyomonkövetése még a szakemberek számára is komoly kihívást jelent. Egy ingatlan bejegyzése, vagy a tulajdonjog körüli ügyintézés során nehéz eligazodni a törvénykezés kesze-kusza világában. Néhány alapvető kérdésben Máthé Melinda, Csíkrákos Község jegyzőjétől kapunk felvilágosítást.

–Beszélgetésünk elején említette, hogy jó irányba változott a kataszteri jogszabályzat. Ennek egyik része a birtoklás bejegyzését teszi lehetővé. Mit kell erről tudni?
– Az egyik legfontosabb változás, hogy bejegyezhető a birtoklás. Különválasztjuk a tulajdonjogot, a birtoklástól. A tulajdonjog Csíkrákos viszonylatban eléggé rendezetlen a fizikai személyeknél, kevés birtoklevél adódott ki. 2004 előtt – mielőtt közigazgatásilag önálló községgé vált Csíkrákos szinte nem adtak ki birtoklevelet. Igyekszünk felzárkózni, de nagyon nehéz. Feladatkörünkből talán a birtokba helyezés a legnehezebb.

Az emberek a különböző földtörvények alapján kérték vissza a terülteket, ezekre megvannak a jóváhagyások. Mi ezeknek a jóváhagyásoknak az alapján adjuk ki a birtokleveleket. Tudni kell, hogy azokra a jóváhagyásokra voltak fellebbezési határidők. A jóváhagyások alapján kaptak igazolást, és tudták, hogy előbb-utóbb ezekre lesznek birtoklevelek. Amit nem tudnak az az, hogy az úgy is maradt, ahogy volt. A jóváhagyás úgy van, ahogy le voltak téve egykor a kérések, és azt az akkori földosztó bizottság jóváhagyta. Ezeken módosítani nem áll jogunkban. Ezeken csak törvényszéken, peres úton lehet változtatni. Nagyon sok gond van a nevek kerül, mert például a kérést Kovács László adta le, de az anyakönyki kivonatban Kovács Ladislau szerepel. Ezek mind magyarázatra szorulnak. 

Amit fontos tudni a telekkönyvezésről: ha van birtoklevél, akkor bejegyezhető a tulajdonjog, mint olyan. Ha nincs birtoklevél, vagy a területre csak részben volt jóváhagyás, akkor bejegyezhető a birtoklás. A kataszteri dokumentáció, ami elkészül a telekkönyvezés érdekében, tartalmazhatja a tulajdonjogban szereplő területet, de ugyanakkor feltüntethetik azt a területet is, ami csak birtoklás alatt van. Ha egy terület földtörvény tárgyát képezte, a birtoklevelet úgy tudjuk kiállítani, ahogy volt az eredeti jóváhagyás, és le kell rendezni a jogviszonyt, öröklést, adásvételt, stb.

A birtoklásra visszatérve, ott előfeltétele az, hogy adót fizettet rá, nálunk nyilvántartásban van úgy a mezőgazdasági, mint az adók és az illetékek részen. Nem írja a törvény, hogy hány évet kell nyilvántartásban legyen, hogy birtokolható és bejegyezhető legyen. Ez úgymond ránk van hagyva. Kicsi község lévén tudjuk, hogy családon belül rendezve vannak-e az örökségek, hogy miként szerepel a 86-os kataszteri regiszterben. Igyekszünk kizárni a perek lehetőségét. Tehát, hogy ne kerüljünk perbe.

Ha földtörvény tárgyát képezte a terület, nem bejegyezhető a birtoklás. Ez a legfontosabb.

Fontos, hogy a telekkönyvezésekhez készült dokumentáció teljes legyen. Nálunk az ellenőrzés úgy történik, hogy leteszik az aktacsomót, amiben benne kell legyen a birtoklevél eredeti vagy hitelesített másolata, az anyakönyvi akták a birtoklevélen szereplő személyeknek, és a kataszteri dokumentáció elektronikusan és nyomtatott, eredeti aláírt példányban. Az ügyfelek kell tudják, hogy ők kell hozzák az anyakönyvi aktákat.

 –A területek mozgására vonatkozóan is vannak alapvezető változások. Erről mit érdemes szem előtt tartani?
Külön kell válasszuk a telekkönyvezésnél, a külterületek és a belterületek mozgását. A belterületeknél egyszerű: a telekkönyvezéshez szükséges igazolásokat 5 napon belül bocsátjuk ki,  bejegyeződik, attól a perctől kezdve eladható, cserélhető, hagyaték tárgyát képezheti, bérbe adható bármi. A külterületeknél viszont nehézkésebb. Részt veszünk a nemzeti kataszteri és telekkönyvi programban. A felmérések nem tulajdonosonként, hanem dűlönként történnek. Bár a felmérések megtörténtek, az ügycsomók összeállításánál nehézségekbe ütköztünk. Sokan nem hozták még be a család anyakönyvi kivonatait.  Még mindig kérjük, várjuk azok behoztalát. Ha bejegyezték egy külterület tulajdonjogát, eladás esetében  harminc napos határidőt kell betartsunk. Elővásárlási joga van szomszédoknak, bérlőknek, társtulajdonosoknak, a román államnak. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos le kell tegyen egy kérést, amiben közli felénk az eladási szándékát, bele kell tudja már írni, hogy azt a területet mennyiért szeretné eladni, ki kell függesszük a hivatalban és fel kell tegyük a honlapra. Ezek a kérések a mezőgazdasági igazgatósághoz is bejegyződnek. A 30 nap elteltével, ha senki nem jelezte elővásárlási szándékát , akkor eladható. Ez esetben kiadjuk az igazolást, hogy az a terület eladható.

 – A mezőgazdasági regiszterek terén is van változás?
Változott a mezőgazdasági regiszterekre vonatkozó jogszabályzat is, bármilyen mozgás történjen, csakis írott kérés alapján módosítunk a mezőgazdasági regiszteren. Minden év februárjának utolsó munkanapjáig minden családfő a saját mezőgazdasági nyilvántartásában szereplő adatokat frissíteni kellene, és láttamoznia az az évi bejegyzéseket. Akik APIA-s támogatásban részesülnek, mind láttamozták a jelen évi bejegyzéseket. Hiányosságok azoknál tapasztalhatóak, akik kevesebb területekkel rendelkeznek, és nem igényeltek támogatásokat. Ezen személyeket kérjük, hogy minél rövidebb időn belül jelentkezzenek a mezőgazdasági osztályon.

– Mit érdemes tudni, ha valaki telekkönyvezettésre készül?
– A felmérés előtt kérjék meg a szakembert, hogy jöjjön be a hivatalba. Ha bejön a a kataszteri szakember, és elmondja, hogy ő egy bizonyos belterületet fel szeretne mérni, akkor mi meg tudjuk nézni, hogy hogyan készüljön el a kataszteri dokumentáció. Képezte-e földtörvény tárgyáta terület vagy sem? Mennyi képezte földtörvény tárgyát? Bár adott ez a lehetőség, még mindig fordítva történik és végül jóval több időbe kerül a telekkönyvezési folyamat, mert ha vissza kell küldjük, javításra az aktát, amíg a kataszteri szakember kijavítja, majd az újra visszakerül hozzánk, legalább két-három hónapot vesz igénybe. Ez megelőzhető lenne, ha mielőtt elkezdődik a felmérés, a szakember bejön a hivatalba. Ez csupán pár percet vesz igénybe. Minden belterületnek külön aktacsómó van előkészítve, ami azt jelenti, hogy perceken belül elővettük, meg tudjuk mondani, mennyire van jóváhagyás, mennyire jegyezhető be birtoklás.  

A telekkönyvbejegyzésnél nagyobb terület bejegyezhető, mint amennyire van  birtoklevélen. Ez belterületnél 15%-ot jelent,  2%-ot a külterületeknél. Ott, ahol nincsenek  kerítések, szomszédolási jegyzőkönyv szükséges, amiben minden szomszéd láttamozza és elfogadja a feltüntetett határokat.

– A változások az ingatlanok bejegyzését is érintik?
– Az építkezési törvénynek a módosítása az épületek bejegyzésénél szakvéleményezést kér, ha nem volt építkezési engedély. Ez eddig nem volt. Ha valaki engedély nélkül építkezett 2001 augusztusa előtt, akkor bejegyezhető volt az épület, nem kellett semmi szakvéleményezés. Előfeltétele az volt, hogy 5 évre visszamenőleg kifizette az adót. Mostantól a 2001-es év, mint olyan már nem mérvadó. Bármikor építette engedély nélkül azt az épületet, technikai szakvéleményezést kell kérjünk.

- A hagyatékok elindításáról ha lenne pár szó?
-
Hivatali kötelezettségünk közé tartozik, hogy mindazon elhunyt személyek után, akiknek az utolsó lakhelyük Csíkrákoson volt, az elhalálozás dátumától számított 30 napon belül elindítsuk a hagyatéki tárgyalást. Elégséges ha az örökösök közül  egy személy jön be hozzánk. Szükséges akták: az elhalálozott halotti bizonylata, az örökösök születési, házassági anyakönyvi kivonata, személyazonossági igazolványok, jogtulajdont igazoló akták.
Vissza
Eseménynaptár
Hírek

Csíkrákos választási körzet választási irodájának programja

2024. április 16. Tovább ►

Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó

2024. április 04. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow