logo
Főoldal -> Hírek -> Gyereknap a csíkrákosi és göröcsfalvi gyerekeknek

Gyereknap a csíkrákosi és göröcsfalvi gyerekeknek

2015.  június  6-án,  szombaton  színes programkínálattal lepték meg a gyerekeket Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a helyi egyesületek, társszervezők: Csíkrákos-Göröcsfalvi  Nőszervezet,  Bogátalji Mozgalom, Csíkrákos Polgármesteri Hivatal, 18. Zöld Péter cserkészcsapat és a Csíkrákosi  Gyermekekért Egyesület.
A gyermeknapi rendezvényt a göröcsfalvi kúlturotthon udvarán tartották szombaton 10 és 17 óra között. A sok-sok kis- és nagyiskolás, óvodás a délelőtt folyamán néptáncot tanulhatott, bábszinháznak örvendhettek valamint különféle kézműves-foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők: nemezelés, gyöngyfűzés, rajzolás, arcfestés, gyurmázás zajlott egy időben.
Ezenkívül légvárcsúszda, arcfestés, valamint ingyenes fagylaltok vártak a nap ünnepeltjeire.
A társszervezők gyermeknap alkalmából rajzpályázatot is hirdettek I–VIII. osztályos gyerekek számára. A rajzpályázatra több mint 100 munkát küldtek be a helyi gyerekek. A beérkezett alkotások megtekinthetők voltak a rendezvény helyszínén és a rendezvény záró mozzanataként díjaztak minden beérkezett munkát.
A gyereknapi rendezvényt támogatta Hargita Megye Tanácsa, Csíkrákos Polgármesteri Hivatal, Right Egyesület és a Communitas  Alalpítvány.
Képek a rendezvényről itt elérhetők.
Vissza
Eseménynaptár
Hírek

Roncskályha program

Hamarosan a roncskályha program keretén belül, magán személyeknek,  pályázatot lehet benyújtani fa-, pellet- vagy brikett-tüzelésű kályhák, kandallók, valamint kémények beszerzésére és telepítésére. A telepítést és üzembe helyezést csak hivatalosan elismert szakemberek végezhetik.

A program az alábbi lépések szerint valósul meg:
1. Önkormányzatok jelentkezése a programra – ez megtörtént, Csíkrákos község benyújtotta jelentkezési kérelmét és a szükséges dokumentumokat.
2. A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) közzéteszi azoknak az önkormányzatoknak a listáját, amelyek jelentkezését elfogadták.
3. A lakosok benyújthatják igényeiket az AFM online rendszerében, az önkormányzat számára megítélt keretösszeg erejéig (hasonlóan a napelemes pályázatokhoz).
A pályázati dokumentumok feltöltésének kezdő dátuma egyelőre nem ismert. Amint hivatalosan bejelentik, értesíteni fogjuk a lakosságot!

4. Az önkormányzatok ellenőrzik az egyének által az AFM oldalán benyújtott dokumentációt, és lebonyolítják a programot.
5. Az önkormányzatok szerződést kötnek a támogatást elnyert lakosokkal, és kifizetik a támogatható költségek 70%-át.
 
Kik jogosultak a támogatásra?
Magánszemélyek, akik tulajdonosai a korszerűsítendő ingatlannak (van telekkönyv a nevükön), és nincs adótartozásuk sem a helyi hivatalnál, sem az állami költségvetésben.
Fontos, hogy a telekkönyvben szereplő cím és a személyi igazolványban megadott lakcím megegyezzen azzal a címmel, ahová az új eszközt beszerelik.


Támogatás mértéke és feltételei
Állami támogatás: Az összes költség 70%-a, de legfeljebb 10.000 lej.
Saját hozzájárulás: A teljes összeg legalább 30%-a.
További információk a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) honlapján
2025. április 01. Tovább ►

Tilos a tarlóégetés!


A tarlóégetés nemcsak rendkívül veszélyes, hanem törvény által is tiltott!
- Az égetés során felszabaduló füst károsítja a légutakat, különösen az idősek és gyerekek számára veszélyes.
- Az élővilág pusztulását okozza: rovarok, madarak, kisemlősök esnek áldozatul.
-A talaj termőképessége romlik, hiszen a hő elpusztítja a hasznos mikroorganizmusokat.
-Az ellenőrizetlen tűz könnyen továbbterjedhet, akár erdőtüzeket vagy épületek leégését is okozva!
Fontos tudni!
Ha valaki leégeti a saját vagy más területét, az APIA támogatás megvonásával is számolhat!
2025. március 13. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow