logo
Főoldal -> Hírek

Hírek

Restaurálás alatt a Bogáti-kápolna

A szükséges előtanulmányok elkészítése és az engedélyek beszerzése után októberben megkezdődött a Bogáti-kápolna restaurálása. A munkálatokat régészek és falképkutatók felügyelik, így a történelmi értékek védelme biztosított. Az első ütemben a betonpadlót eltávolították, ezzel párhuzamosan elkezdték a belső és külső falak restaurálását, ami a régi rétegek feltárásával és a felületek gondos helyreállításával zajlik. A felújításhoz szükséges anyagi forrást a Hargita Megye Tanácsának műemlékvédelmi programjának pályázata biztosította. A következő szakasz – az anyagi lehetőségek függvényében – tavasszal folytatódik. Ekkor a tetőszerkezet felújítása várható. A restaurálási terveket a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió készítette, amely kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik műemlékek helyreállításában. A cél, hogy a kápolna méltó módon őrizze múltját, és továbbra is a közösség szakrális és kulturális életének meghatározó helyszíne maradhasson.

Fűtéstámogatás

A lakosság tudomására hozzuk, hogy 2025. október 20-tól megkezdődik a fűtéstámogatáshoz szükséges a iratok leadása.
A típusnyomtatványokhoz a Polgármesteri Hivatal Szociális irodáján lehet hozzájutni, valamint letölthető az innen
A fűtéstámogatás, valamint a kiegészítő támogatás megszerzéséhez a szükséges iratokat november 20-ig kérjük eljuttatni.

Szükséges iratok:
·   személyi igazolvány másolatok, (a házszám azonos kell legyen a jelenlegi lakhellyel)
·   14 éven aluli gyerekeknek keresztlevél másolat;
·   örökbefogadási és gyermek elhelyezési bírósági végzés, esetenként,
·   válási végzés, esetenként,
·  jövedelem-igazolások a kérés dátumát megelőző hónapra: fizetésigazolás (nettó jövedelemmel), nyugdíjszelvény, munkanélküli segélyt igazoló szelvény (sommerszelvény), magánvállalkozóknak és munkanélkülieknek a Pénzügy által kibocsátott jövedelem igazolás (Polgármesteri Hivatal szociális osztályán kell igényelni), gyermeknevelési támogatást igazoló szelvény. A GYEREKSEGÉLYT, CSALÁDI PÓTLÉKOT, ISKOLAI ÖSZÖNDÍJAT, OVÓDÁSOKNAK JÁRÓ ÉRTÉKJEGYET, NAPSZÁMBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMET NEM KELL BELESZÁMITANI!
Fontos információk az állatok ivartalanításáról és elhagyásáról

A Hargita Megyei Rendőrség Állatvédelmi Irodájának sajtóközleménye

Az állatok ellenőrizetlen szaporodásának megelőzése és a hatályos jogszabályok betartása érdekében a rendőrség emlékezteti a kutyák és macskák tulajdonosait arra, hogy kötelesek betartani a tartott állatok ivartalanítására, azonosítására és gondozására vonatkozó szabályokat, a kóbor állatok számának csökkentése érdekében.
Elektromos iskolabusz érkezett Csíkrákosra

Augusztus 27-én, szerdán újabb jelentős fejlesztés valósult meg Csíkrákoson:. A község egy korszerű, 8+1 férőhelyes elektromos iskolabusszal gazdagodott. A jármű a Hargita Megye Tanácsa által a PNRR (Országos Helyreállítási Terv) támogatásával beszerzett 54 elektromos iskolabusz egyikeként érkezett településünkre.

Az új kisbusz a helyi gyermekek biztonságos közlekedését szolgálja, legyen szó mindennapi iskolába járásról vagy tanulmányi, illetve közösségi programokon való részvételről. Környezetbarát technológiájának és alacsony energiafogyasztásának köszönhetően egyszerre jelent gazdaságos, fenntartható és jövőbe mutató megoldást.
Az elektromos iskolabusz üzembe helyezése újabb konkrét lépés egy élhetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb Csíkrákos megteremtése felé, ahol a környezet védelme és a gyermekek jövője kiemelt figyelmet kap.

Roncskályha program
Hamarosan a roncskályha program keretén belül, magán személyeknek,  pályázatot lehet benyújtani fa-, pellet- vagy brikett-tüzelésű kályhák, kandallók, valamint kémények beszerzésére és telepítésére. A telepítést és üzembe helyezést csak hivatalosan elismert szakemberek végezhetik.

A program az alábbi lépések szerint valósul meg:
1. Önkormányzatok jelentkezése a programra – ez megtörtént, Csíkrákos község benyújtotta jelentkezési kérelmét és a szükséges dokumentumokat.
2. A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) közzéteszi azoknak az önkormányzatoknak a listáját, amelyek jelentkezését elfogadták.
3. A lakosok benyújthatják igényeiket az AFM online rendszerében, az önkormányzat számára megítélt keretösszeg erejéig (hasonlóan a napelemes pályázatokhoz).
A pályázati dokumentumok feltöltésének kezdő dátuma egyelőre nem ismert. Amint hivatalosan bejelentik, értesíteni fogjuk a lakosságot!

4. Az önkormányzatok ellenőrzik az egyének által az AFM oldalán benyújtott dokumentációt, és lebonyolítják a programot.
5. Az önkormányzatok szerződést kötnek a támogatást elnyert lakosokkal, és kifizetik a támogatható költségek 70%-át.
 
Kik jogosultak a támogatásra?
Magánszemélyek, akik tulajdonosai a korszerűsítendő ingatlannak (van telekkönyv a nevükön), és nincs adótartozásuk sem a helyi hivatalnál, sem az állami költségvetésben.
Fontos, hogy a telekkönyvben szereplő cím és a személyi igazolványban megadott lakcím megegyezzen azzal a címmel, ahová az új eszközt beszerelik.


Támogatás mértéke és feltételei
Állami támogatás: Az összes költség 70%-a, de legfeljebb 10.000 lej.
Saját hozzájárulás: A teljes összeg legalább 30%-a.
További információk a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) honlapján
Tilos a tarlóégetés!

A tarlóégetés nemcsak rendkívül veszélyes, hanem törvény által is tiltott!
- Az égetés során felszabaduló füst károsítja a légutakat, különösen az idősek és gyerekek számára veszélyes.
- Az élővilág pusztulását okozza: rovarok, madarak, kisemlősök esnek áldozatul.
-A talaj termőképessége romlik, hiszen a hő elpusztítja a hasznos mikroorganizmusokat.
-Az ellenőrizetlen tűz könnyen továbbterjedhet, akár erdőtüzeket vagy épületek leégését is okozva!
Fontos tudni!
Ha valaki leégeti a saját vagy más területét, az APIA támogatás megvonásával is számolhat!
Növényvédelmi alaptanfolyam
Telekkönyvezés


A 1996/7-es kataszteri törvény, 11 cikkely, második bekezdés „j” betű alatt írtak alapján, a Csíkrákosi Polgármesteri Hivatal az Önök tudomására hozza, hogy 2024 november 18.- án 2015-2023 -as Nemzeti Telekkönyvezési és Kataszteri Program, keretén belül kifüggesztésre kerül Csíkrákos adminisztrációs határában a Nagymező (vasúton kivül), dülőben 65, 69, 75, 77, 82-es szektorokban felmért területek technikai dokumentációja.

https://www.ancpi.ro - Dokumentumok

Hírdetés



TÁJÉKOZTATÁS A VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÁMÁRA A SZAVAZÓKÖRZETEK SZÉKHELYEIRŐL
Emlékeztető a szeptikus tartályok és egyéb ülepítő rendszerek bejegyzésére való kötelezettségre

A 714/2022. május 26-án elfogadott kormányhatározat értelmében – amely a szennyvíz megfelelő gyűjtésére, kezelésére, valamint az engedélyezéssel, építéssel, szabályozással, nyilvántartással, ellenőrzéssel és karbantartással kapcsolatos előírásokat tartalmazza – Csíkrákos község önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy mind a megfelelő, mind pedig a nem megfelelő szeptikus tartállyal rendelkező magán- és jogi személyek kötelesek regisztrálni a polgármesteri hivatalnál egy űrlap kitöltésével.

A rendszer jegyzékbe vételéhez meg kell adniuk a vásárolt rendszer kereskedelmi elnevezését, ha standard típusa van azt is, valamint egyéb adatokat. A törvények szerint az ülepítő medencék az SR EN 12566-1:2016 és SR EN 12566-4:2016/SR EN 12566-3:2016, SR EN 12566-6:2016 és SR EN 12566-7:2016 standard kóddal kell rendelkezzenek. A standard kód hiányában a medencék leírását kell megadni és az anyagot, amiből készült (pl. üríthető nem standard betonból készült medence).

A Magánrendszerek Nyilvántartásába mindazon magán- és jogi személyeknek fel kell iratkozniuk, akik már rendelkeznek valamilyen szeptikus rendszerrel. Erre a megadott határidő 120 nap a szennyvízkezelő rendszerre való kapcsolódástól, vagy az újonnan épített szennyvízkezelő rendszer befejezésétől számítva. A feliratkozás minden lakos kötelezettsége a környezetvédelmi szabályok miatt és az esetleges bírságok elkerülése végett. 

A rendszerek bejegyzéséhez a csíkrákopsi önkormányzat egy bejegyzési formanyomtatványt tett elérhetővé, amit kitölthetnek online, letölthetnek a község weboldaláról és e-mailben elküldhetnek a primaria@racu.ro e-mail-címre, illetve kézzel is kitölthetnek a polgármesteri hivatalnál.

A törvények értelmében a jogszabályok be nem tartása esetén a természetes és jogi személyek 5000 és 10 000 lej közötti bírságra számíthatnak.
Telekkönyvezés

Csíkrákos Polgármesteri Hivatala tájékoztatja az érintetteket, hogy Csíkrákoson, a Sósréten, a
173,175,176,177,180,181,197 -es szektorokban, zajlanak a parcellázási tervek elkészítései.
Amennyiben a fent említett szektorokban van területe, kérjük, jelentkezzen a 2024. Szeptember 2. -a és 2025. január 31 közötti időszakban a Polgármesteri Hivatal székhelyén,a mezőgazdasági irodában hogy, a bejegyzéshez szükséges igazoló aktákat behozhassa hitelesitett másolatok készítése érdekében





Óvakodjunk a veszélyes vegyszerektől a rovarok elleni harcban!

Napjainkban számtalan rovarölő és növényvédő szert vásárolhatunk, amelyekről keveset tudunk.  Fontos, hogy ne használjunk a házi állatokra vagy növényekre vásárolt vegyszereket a lakásban található rovarok irtására, és mindig csak szakember javaslatára vásároljunk vegyszereket. A tájékoztatóban leírtakat szigorúan tartsuk be. Az emberi egészség védelme érdekében legyünk körültekintőek a rovarirtószerek használatakor! Ezek az anyagok beltéri használatra nem alkalmasak, mivel a lakásokban, zárt terekben a hatóanyagok lebomlása sokkal lassabb, mint a szabadban.

Keressünk természetes alternatívákat és alkalmazzunk megelőző intézkedéseket: tartsuk tisztán az otthonunkat, ne hagyjunk ételmaradékot szabadon, javítsuk meg a csepegő csapokat. A maradék ételt zárható tárolókban tartsuk, a szemétládánkat és a konyhai komposztot naponta ürítsük ki.
Ezek az egyszerű lépések hatékonyan csökkenthetik a kártevők jelenlétét.
Kivonat a Csíkrákos Község 2024. évi Kulturális és Ifjúsági Tevékenységek Támogatási Programjához" kapcsolódó pályázati felhívásról
Pályázók köre: Nonprofit jogi személyek - egyesületek, alapítványok vagy ifjúsági és kulturális tevékenységet végző szervezetek, amelyek Racu község területén működnek.
Támogatás célja:
- Fiatalok és diákok/óvodások számára szóló éves programok  támogatása.
- Tudományos, kulturális vagy oktatási tevékenységek szervezése.
- Saját hozzájárulások támogatása más finanszírozó szervekhez benyújtott projektekhez.
Program időtartama: 2024. szeptember - 2024. december.
Pályázatok benyújtásának helye és határideje: Csíkrákos község polgármesteri hivatala (cím: Csíkrákos község, 232-es szám, Hargita megye), 2024. augusztus 26., 09:00 óráig.
Értékelés időszaka: 2024. augusztus 27., 10:00 órától 2024. augusztus 28., 16:00 óráig.
Pályázati dokumentáció: A vissza nem térítendő finanszírozás igényléséhez szükséges dokumentáció (Pályázati útmutató és finanszírozási kérelem) beszerezhető Csíkrákos község polgármesteri hivatalában.
Kapcsolattartó: Máthé Melinda, telefon: 0266-379237, fax: 0266-379575.
További részletek:
Pihenőhely kánikula idejére
Álláshirdetés

Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala versenyvizsgát hirdet egy felügyelő állásra, kezdő fokozat, a Számviteli Részleg, Költségvetés-Pénzügy, Adók- Illetékek osztályra.
A írásbeli vizsga időpontja, helye: 2024. július 26. 12:00, Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala
Dokumentumok benyújtási ideje: 2024. június 26. - 2024. július 15.
További részletek
Sikeres gyermeknapi rendezvény Csíkrákos községben
Nagy népszerűségnek örvendett a jó hanguléatú gyermeknapi rendezvényünk, amelyen több mint 150 gyermek vett részt.
Ez a nagyszerű rendezvény nem valósulhatott volna meg támogatóink nélkül. Hálás köszönet Hargita Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak és Csíkrákos Község Önkormányzatának a nagylelkű támogatásért! 
Köszönjük továbbá a szervezőknek, a Bogátalji Mozgalom Csíkrákos és Göröcsfalva Egyesületnek az áldozatos munkát és a kiváló szervezést!
Külön köszönet az arcfestést vállaló lányokat, akik kiváló és minőségi arcfestéssel tették szebbé a gyermekek napját, valamint köszönet illeti Kosaras boltot a minden gyermek számára felajánlott meglepetés fagylaltért.
Csíkrákos választási körzet választási irodájának programja
Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó
Álláshirdetés

Álláshirdetés
Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala versenyvizsgát hirdet egy felügyelő állásra, kezdő fokozat, a Számviteli Részleg, Költségvetés-Pénzügy, Adók- Illetékek osztályra.
A írásbeli vizsga időpontja, helye: 2024. április 25. 10:00, Csíkrákos Község Polgármesteri hivatala
Dokumentumok benyújtási ideje: 2024. március 25. - 2024. április 15.

További részletek
MÁRCIUS ELSEJÉIG LEHET JELENTKEZNI A MEZŐGAZDASÁGI NYILVÁNTARTÓBA

Amellett, hogy a regisztrációra törvény kötelezi a gazdákat (tulajdonosokat és bérlőket egyaránt), ez a területalapú (APIA-s) támogatások igénylésének is feltétele.
A közégünkbe állatot tenyésztő vagy mezőgazdasági földterülettel rendelkező magán- és jogi személyek március 1-ig jelentkezhetnek be a Mezőgazdasági nyilvántartóba munkanapokon 9.00-15.00 óra között.
További részletek itt
Eseménynaptár
Hírek

Restaurálás alatt a Bogáti-kápolna


A szükséges előtanulmányok elkészítése és az engedélyek beszerzése után októberben megkezdődött a Bogáti-kápolna restaurálása. A munkálatokat régészek és falképkutatók felügyelik, így a történelmi értékek védelme biztosított. Az első ütemben a betonpadlót eltávolították, ezzel párhuzamosan elkezdték a belső és külső falak restaurálását, ami a régi rétegek feltárásával és a felületek gondos helyreállításával zajlik. A felújításhoz szükséges anyagi forrást a Hargita Megye Tanácsának műemlékvédelmi programjának pályázata biztosította. A következő szakasz – az anyagi lehetőségek függvényében – tavasszal folytatódik. Ekkor a tetőszerkezet felújítása várható. A restaurálási terveket a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió készítette, amely kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik műemlékek helyreállításában. A cél, hogy a kápolna méltó módon őrizze múltját, és továbbra is a közösség szakrális és kulturális életének meghatározó helyszíne maradhasson.

2025. november 22. Tovább ►

Fűtéstámogatás


A lakosság tudomására hozzuk, hogy 2025. október 20-tól megkezdődik a fűtéstámogatáshoz szükséges a iratok leadása.
A típusnyomtatványokhoz a Polgármesteri Hivatal Szociális irodáján lehet hozzájutni, valamint letölthető az innen
A fűtéstámogatás, valamint a kiegészítő támogatás megszerzéséhez a szükséges iratokat november 20-ig kérjük eljuttatni.

Szükséges iratok:
·   személyi igazolvány másolatok, (a házszám azonos kell legyen a jelenlegi lakhellyel)
·   14 éven aluli gyerekeknek keresztlevél másolat;
·   örökbefogadási és gyermek elhelyezési bírósági végzés, esetenként,
·   válási végzés, esetenként,
·  jövedelem-igazolások a kérés dátumát megelőző hónapra: fizetésigazolás (nettó jövedelemmel), nyugdíjszelvény, munkanélküli segélyt igazoló szelvény (sommerszelvény), magánvállalkozóknak és munkanélkülieknek a Pénzügy által kibocsátott jövedelem igazolás (Polgármesteri Hivatal szociális osztályán kell igényelni), gyermeknevelési támogatást igazoló szelvény. A GYEREKSEGÉLYT, CSALÁDI PÓTLÉKOT, ISKOLAI ÖSZÖNDÍJAT, OVÓDÁSOKNAK JÁRÓ ÉRTÉKJEGYET, NAPSZÁMBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMET NEM KELL BELESZÁMITANI!
2025. október 13. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow