logo
Főoldal -> Önkormányzat -> Intézmények -> A Kisboldogasszony római katolikus vártemplom

A Kisboldogasszony római katolikus vártemplom

A Kisboldogasszony római katolikus vártemplom Csíkszék egyik legrégebbi, Árpád-kori műemléke.
Az egyhajós csarnoktemplom építési ideje a román kori épületrészek alapján a XII–XIII. század fordulójára tehető. Erre utal a déli bejárat kőkerete, amelynek felső, köríves részéből csak töredékek maradtak meg, részben elfalazva és barokkizálva. Ugyancsak erre a korra tehető a déli bejárat és a jobb oldali ajtó közötti kőoszlopos tornác is.
A plébániatemplom régi jegyzőkönyveiben talált feljegyzések szerint a templomot 1270–1280 között építették.

Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében így írt a templomról:
„Ez egyház egyáltalában jóval terjedelmesebb és diszesebb a szokásos községi templomoknál, ugy, hogy Csik szentegyházai közt minden tekintetben megérdemli az első rangot. Ez is, miként kortársai, a kontár kezek eszközölte kiigazítások által, sokat szenvedett; de azért műidomaiból mégis sértetlenül fennmaradt legalább annyi, hogy meghatározhassuk, miként az átmeneti korszaknak (XIII. század) egyik tiszteletet keltő műemléke áll előttünk.”

A templomot az évszázadok során többször átépítették. A XV. század végén új szentélyt kapott. A védőfalak építése a XVII. századra tehető. 1758-ban a templomot átépítették, kereszthajókkal bontották meg a gótikus arányait. Akkor magasították a tornyot, a középkori részre ráépítették a napjainkban is használatos csúcsíves ablakokkal ellátott harangházat. Ugyanakkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig a nyugati oldalon kápolnával bővítették ki. Kevéssel azután épült a déli oldal árkádos folyosója és a védőfal déli bejárata is.
1938-ban a templomot restaurálták, akkor került felszínre két freskótöredék a szentély belső északi oldalán. A mai templom csúcsíves, egyhajós, a tízszög 4 oldalával záródó apszisával a késő gótikus kor emlékét őrzi.
A Kisboldogasszony vártemplomot az idők folyamán több rendben restaurálták. Így 1938-ban a hajó falainak alsó részét újra vakolták, a falképeket az 1970-es évek végén restaurálták. Sajnálatos módon ezen javítások alkalmával cementes kiegészítéseket alkalmaztak, és a falképeken nagymértékű újrafestést végeztek. A 2000-es évek első felében magyar kormányzati támogatással újabb restaurálásra került sor. A munka befejezését követően nem sokkal újabb károsodások jelentek meg a homlokzatokon, amelyek mértéke folyamatosan növekedett. Mint utólag kiderült, ennek elsődleges oka a csapadékvíz és a felszívódó kapilláris nedvesség, az északi oldalon a talajvízszint növekedése volt.
2016-2022 között több szakember bevonásával, a károsodások megállítására és az épületegyüttes restaurálására, állagmegőrzésre, egy átfogó felújítási és restaurálási terv készültterv készült, mely megvalósítását több szakaszban végezzük.
Így,
2018-ban megvalósultak a templom körüli drénezési munkálatok, melynek következtében megszűnt a torony és a szentély falainak vizesedése.
2019- ben elkezdődtek a torony külső felületeinek állagmegóvása érdekében végzett munkálatai valamint a restaurálási munkálatok.
2020- ban elkezdődtek a hajó és a szentély külső falfelületeinek restaurálási és felújítási munkálatai. A restaurálás során a deli hajófalon két értékes, középkori falképtöredékre akadtunk, a szentély és a hajó párkányzatán pedig késő középkori díszítő elemek kerültek elő. Az év végére befejeződött a hajó és a szentély déli oldalának, valamint a szentély keleti oldalának restaurálása.
2021-ben elkezdtük a templomkert, a templomkertbe épített kiskápolna, keleti és északkeleti kapualj javítási munkálatait.  
2022 májusától folytattuk a templomkert, a templomkertbe épített kiskápolna, keleti és északkeleti kapualj javítási munkálatait.

A templom egyéni és csoportos látogatása előzetes időpont egyeztetéssel történik, a +40 744 664 386 -os telefonszámon.

Eseménynaptár
Hírek

Restaurálás alatt a Bogáti-kápolna


A szükséges előtanulmányok elkészítése és az engedélyek beszerzése után októberben megkezdődött a Bogáti-kápolna restaurálása. A munkálatokat régészek és falképkutatók felügyelik, így a történelmi értékek védelme biztosított. Az első ütemben a betonpadlót eltávolították, ezzel párhuzamosan elkezdték a belső és külső falak restaurálását, ami a régi rétegek feltárásával és a felületek gondos helyreállításával zajlik. A felújításhoz szükséges anyagi forrást a Hargita Megye Tanácsának műemlékvédelmi programjának pályázata biztosította. A következő szakasz – az anyagi lehetőségek függvényében – tavasszal folytatódik. Ekkor a tetőszerkezet felújítása várható. A restaurálási terveket a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió készítette, amely kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik műemlékek helyreállításában. A cél, hogy a kápolna méltó módon őrizze múltját, és továbbra is a közösség szakrális és kulturális életének meghatározó helyszíne maradhasson.

2025. november 22. Tovább ►

Fűtéstámogatás


A lakosság tudomására hozzuk, hogy 2025. október 20-tól megkezdődik a fűtéstámogatáshoz szükséges a iratok leadása.
A típusnyomtatványokhoz a Polgármesteri Hivatal Szociális irodáján lehet hozzájutni, valamint letölthető az innen
A fűtéstámogatás, valamint a kiegészítő támogatás megszerzéséhez a szükséges iratokat november 20-ig kérjük eljuttatni.

Szükséges iratok:
·   személyi igazolvány másolatok, (a házszám azonos kell legyen a jelenlegi lakhellyel)
·   14 éven aluli gyerekeknek keresztlevél másolat;
·   örökbefogadási és gyermek elhelyezési bírósági végzés, esetenként,
·   válási végzés, esetenként,
·  jövedelem-igazolások a kérés dátumát megelőző hónapra: fizetésigazolás (nettó jövedelemmel), nyugdíjszelvény, munkanélküli segélyt igazoló szelvény (sommerszelvény), magánvállalkozóknak és munkanélkülieknek a Pénzügy által kibocsátott jövedelem igazolás (Polgármesteri Hivatal szociális osztályán kell igényelni), gyermeknevelési támogatást igazoló szelvény. A GYEREKSEGÉLYT, CSALÁDI PÓTLÉKOT, ISKOLAI ÖSZÖNDÍJAT, OVÓDÁSOKNAK JÁRÓ ÉRTÉKJEGYET, NAPSZÁMBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMET NEM KELL BELESZÁMITANI!
2025. október 13. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow